• Absolutely Cosmopolitan Bostons

  • Tel: H-P 16:00-22:00, Sz-V 9:00-22:00 • +3630 422 3214

Az Absolutely Cosmopolitan története

A boston terriert először egy kutyákkal kapcsolatos TV sorozatban láttam. Annyira megfogott az a néhány perc, hogy szinte azonnal kitaláltam, NEKEM KELL EGY BOSTON! – Akkoriban egy mentett uszkárom volt „csak”, aki erősen antiszociálisan viselkedett szinte mindenkivel, ha 2 lábú, ha 4 lábú volt az illető. A múltját sajnos nem ismertem, de egészséges önbizalmú kutyát szerettem volna belőle „nevelni”. – Megszületett a gondolat csírája. Innen következett egy közel 1-1,5 éves intenzív kutatás (és gyűjtögetés). A létező (szerintem) összes bostonos információt felkutattam, majd az összes kennel honlapját végig tanulmányoztam, akik az FCI, AKC oldalán, vagy azon keresztül találtam. Számtalan kutyakiállításra ellátogattam, nézelődtem, tanultam, figyeltem. Kialakult egy eszményi boston terrier képe a fejemben, amit meg akartam szerezni. Beszéltem néhány tenyésztővel is (főleg tengerentúliakkal), és rájöttem, hogy nem is olyan könnyű hozzájutni a fajtához, de mindenképpen egy tenyésztőt érdemes választani, akit addig ostromlok, amíg nem jutok Tőle egy általam oly vágyott kiskutyához. Hosszas vívódás után egy esős napon ellátogattam egy komáromi kiállításra. Természetesen még egyszer és utoljára végig néztem, hallgattam a bírálatokat és utána szó szerint letámadtam Recse Mónikát (The Best Kennel), hogy nekem tőle kell egy kutya, a Matyi nevű kanjától és Timi nevű szukájától. Szegény Móni előttem nem igazán tapasztalt efféle fanatizmust és céltudatosságot ilyen téren, de elég meggyőző lehettem, mert már aznap felkerültem a várólistájára (természetesen hazaérve kitöltöttem a kérdőívet is). Ez volt “bostonos” életem első napja.

Jillyenre közel 1,5 évet vártam, de közel sem tétlenül. Kedves kutyás társaim szórakoztatására, és saját fejlődésem elősegítésére csaknem az összes haza kiállításon részt vettem – persze, mint néző és szurkoló. Igyekeztem kihasználni az időt a kiállítási felkészülésre, mivel ekkorra már azt is eldöntöttem, hogy új passziót választok magamnak.
És egyszer csak érkezett egy sms Mónitól, hogy a fedeztetés megtörtént. Onnantól a mai napig is, napi kapcsolatban állunk egymással. Egy csodálatos barátot is találtam az új életemhez Móni személyében.
Jillyen 2011.07.03-án 10:30-kor érkezett. 10:40-kor Mónitól kaptam egy fényképet a csapatról, majd 10:41kor kiválasztottam Őt. A további fényképes dokumentáció a FB oldalamon nyomon követhető.
Jillyen szépen felnőtt, rengeteg kiállításon vett részt, számtalan csodálatos pillanatot okozott nekem is, Lilynek is és a családomnak, barátaimnak. A bostonok MINDENRE képesek! Még barátokat is csempésznek az ember életébe. Nálunk a közös séták és családi napok összehozzák a gazdikat. De ez már egy másik történet…
Közel 2 évvel Jillyen születése után 2013.06.11-én megszülettek Jillyen első babái (Érkezési sorrendben: Adam My Privileged, aki most Elmó, Adysone Inspire Me, Alice The Irresistable, Abigel The Enchanting, Antony Is My Gentle, Alyson Rock The World és a kisherceg Alexander In Style, aki most Bosco névre hallgat. Mind a 7en egészségesen születtek, gyönyörűek és igazi bostonok.
Így érkezett meg családunk újabb tagja Tonica, a kiskatona avagy tankaranka.
2015.05.10-én megérkeztek Jillyen új babái, a B alom. Mindhárom csöppség gazdái már nagyon várták őket, végigkísérték a vemhesség egészét, a babák születését és nevelkedését. 2015.06.18-án Bacardi, Birkin és Borris is új családjához költözött, honnan csaknem naponta kapunk fotókat, videókat és élménybeszámolókat. Kiállítási karrierjük az Our Cosmo dogs oldalon kísérhető figyelemmel, illetve a galéria, és FB oldalunk folyamatos frissítés alatt áll.
Egy késő szeptemberi éjszakán családunk új taggal bővült. Ő Merion, azaz Boston Stlye Perfect Impression Star. Közel 6 évembe került, hogy a tenyésztőjétől ezt a csodálatos kiskutyát megszerezzem, de MEGÉRTE! Szuper jó karakterű, hihetetlenül életrevaló tünemény, akivel csodálatos sikereket értünk el eddig is és reméljük ezután is…

Hosszú keresgélés és kutatás után találtunk egy várakozásaink szerint hihetetlenül ígéretes “párt” a mi Merionunk számára. Ő Praid, aki hasonlóan híres és remek anatómiájú, karakterű amerikai – orosz szülőktől származik, mint a mi lányunk. 2017.07.24-én megszületett 4 csodaszép kislány (Michelle, Ceelia, Lily és Cili), akik közül Cili és Ceelia várhatóan és remélhetőleg a kiállítási eredményeinket tovább fogják gazdagítani.
folyt köv….

És hogy mennyire gondoljuk mi komolyan ezt a Cosmo család dolgot?

Hát ennyire... 🙂

Honnan jött a névválasztás?

Egy szó egy nyelvtanilag közölt fogalom, mely a világ vagy az élet elemi dolgait szimbolizálják.
Maga a kozmopolita (cosmopolitan) a görög „koszmosz” (világ) + „polites” (polgár) szavak összetételéből ered. Szó szerinti értelme világpolgár, világpolgári szemléletű személy.

De mi lehet még? Mi jut eszünkbe e szó hallatán?

Lehet egy életforma.
Milliónyi szórakoztató, félelmet nem ismerő nő életformája, akik az élet minden területén a legjobbak akarnak lenni.
(szabad fordítás: The Cosmopolitan Group)

Van, akinek a nemzetközi női magazin jut eszébe a legújabb divat trendekkel, női témákkal, sztár pletykákkal, szex tippekkel…

Cosmopolitan

“Fun, Fearless, Female”
“Cosmopolitan is the lifestylist for millions of fun, fearless females who want to be the best they can be in every area of their lives. Cosmopolitan inspires with information on relationships and romance, the best in fashion and beauty, the latest on women’s health and well-being, as well as what is happening in pop culture and entertainment…and just about everything else fun, fearless females want to know. A brand with international clout, Cosmopolitan has 64 editions, is published in 35 languages and is distributed in more than 100 countries, making it one of the most dynamic brands on the planet.”
(The Cosmopolitan Group)

Az egyik legnagyobb példányszámban eladott, havonta megjelenő magazin – kapcsolatokról, egészségről, karrierépítésről, sztárokról, divatról és szépségápolásról szóló cikkekkel. Hearst Magazines által publikálva, 58 nemzetközi kiadvánnyal, 34 nyelvre lefordítva, több, mint 100 országban megjelentetve.

Családi magazinként kezdte, The Cosmopolitan néven, Schlicht & Field által működtetve, 1886-ban. Divatról, főzésről, otthondíszítésről, gyereknevelésről szólt, és 25 000-es példányszámban fogyott abban az évben. A magazint mégis eladták, és 1889-ben John Brisben Walker kaparintotta meg. 1897-ben nagy tervvel rukkoltak elő: ingyenes levelezési tagozatot indítottak, azonban mikor kapásból 20 000-en regisztráltak, Walker nem tudta finanszírozni, így évi 20 dollárt volt kénytelen kérni a tanulni vágyóktól.
Az újságot akkortájt komolyabb cikkek töltötték meg. 1905-ben például csatlakozott hozzájuk Charles Edward Russel, aki tényfeltáró írásaival növelte az olvasók számát. Az 1930-as évekre 1 700 000-es példányszámmal, és 5 000 000-ós hirdetési bevétellel büszkélkedhettek. Mivel 1940-re már főként a fikciós írások felé terelődött az útjuk, az alcím a The Four-Book Magazine lett, novellákkal tele. A II. világháború alatt a példányszám már elérte a 2 000 000-t. Az 1950-es években már egyre csökkent az ilyen írások száma.

1965-ben megérkezett Helen Gurley Brown, és a főszerkesztői székből újratervezte az újságot. A név újra Cosmopolitan lett, és a címlapon általában egy nő mosolygott. Brown meg akarta mutatni a szingli nőknek, hogy ne adják fel, ne keseredjenek el, nincsenek egyedül a világban, és egyedülállónak lenni egyáltalán nem olyan rossz, mint hiszik. Az első éveiben rengeteg kritikát kapott, de nem vett tudomást róluk, és folytatta munkáját.
1972. áprilisában az akkor még kevésbé ismert Burt Reynolds amerikai színész került a címlapra majdnem meztelenül. Botrányos, de kiváló lépés volt a magazin életében, hisz mindenki erről beszélt.
1978. áprilisában megjelentették a Cosmopilitan Man című magazint, próbaként, Jack Nicholsonnal a címlapon. Még kétszer látott napvilágot, 1989-ben.
Napjaink Cosmoja már igen sok szexualitással telített, az angol verzió (az 1970-es évek elején indult) főként erre épít, férfi meztelenkedéssel a címlapon, szexuális hangvételű cikkekkel a belsejében. 1999-ben megjelent a CosmoGIRL! is, tinédzsereknek, szintén divatról, egészségről, iskoláról, sztárokról szól, tippekkel, tanácsokkal keverve.
forrás: divatportal.hu

A legtöbb forrás szerint a koktélt a floridai South Beachen dolgozó mixerlány, Cheryl Cook alkotta meg. Egy internetes interjúban Cheryl Cook elmondta, hogy 1985-ben vagy 1986-ban találta ki ezt az italt. Eredeti receptje szerint a koktélba kell “Absolut Citron”, egy löttyintésnyi Triple Sec, egy csöppnyi rózsacitrom és csak éppen annyi áfonyaszörp, hogy csinosan rózsaszínre fesse.

A következő ember, aki részt vett az ital megalkotásában Tobí Cecchini volt Manhattanből. Amikor az Odeonban dolgozott, Cecchini az eredeti Cook féle ital hanyagul leírt változatát használta, ezért aztán kitalált egy kicsit eltérőt, mely aztán az ital készítésének általánosan elfogadott módja lett.

A Cosmopolitan meglehetős gyorsan népszerűvé vált, Miamiból eljutott San Franciscóig és New Yorkig. Az igazi népszerűségét a kilencvenes években szerezte meg, ami a fiatal nők között még csak tovább nőtt azzal, hogy a Szex és New York című tévésorozatban gyakran szerepelt. Cecchini változata lett az elterjedt, amelyben Cointreaut és frissen facsart lime levét használta.
(from: wikipedia)

Elkészítése

Előhűtött koktélos pohár (a koktél elkészítésének idejére jeget teszünk a pohárba)

  • 2 rész vodka
  • 1 rész Triple Sec vagy Cointreau (narancs likőr)
  • 1 rész limelé
  • 2,5 rész áfonyalé

Esetleg a Szex és New York (Sex and the City) sorozat, mozifilmek, Carrie Bradshaw, akin keresztül 4 modern nagyvárosi nő életébe tekinthettek bele a tévénézők milliói világszerte…

A Szex és New York (Sex and the City) egy amerikai televíziós sorozat, amely négy New York-i szingli nő életét mutatja be: Carrie, Charlotte és Miranda a harmincas, Samantha pedig a negyvenes éveiben jár. Abszolút szabadszájú nőiességet sugall a sorozat, ám óriási mennyiségű öniróniával szól a nőiességről, valamint a szinglilét előnyeiről és hátrányairól. A szériát 1998. június 6-án kezdték vetíteni az HBO (Home Box Office) televíziós csatornán. Az Egyesült Államokban ekkor mutatták be az első évad első részét. A magyarországi premier szintén az HBO-n volt, 2002. december 14-én, később pedig a Viasat 3 televíziós csatorna kezdte ismételni, amely időszakosan ugyan, de máig szívesen műsorára tűzi. Az eredeti vetítés szerint a befejező rész 2004. február 22-én volt.

2007 őszén forgatták az első moziváltozatot New Yorkban, pár jelenetet pedig Mexikóban vettek fel.
2008. május 12-én mutatták be a filmet elsőként Londonban, majd New Yorkban, 2008. május 27-én.
2008-ban napvilágra került, hogy a nagy sikerre való tekintettel, hogy elkészítik a Szex és New York második filmváltozatát is.
Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Kristin Davis és Cynthia Nixon mellett Evan Handler (Harry Goldenblatt) és David Eigenberg (Steve Brady) biztosan szerepelni fog a Szex és New York film második részében.

A második rész forgatásai 2009 szeptemberében kezdődtek, nagyrészt New York utcáin, később Marokkóban forgatott a stáb. 2009 decemberében befejeződtek a forgatások.
A Szex és New York 2. New York-i premire 2010. május 27-én volt. Ugyanezen a napon tartották a magyarországi bemutatót is, a hat órás időeltolódást figyelembe véve, pontban éjfélkor.

2010 júniusában bejelentették, hogy valószínűleg nem lesz Szex és New York 3.

Az ABSOLUTELY COSMOPOLITAN egy városi életformához alkalmazkodott, modern látásmódú kennel. Kutyáink otthonosan mozognak a városi forgatagban, kiegyensúlyozottak, jó idegzetűek, egészségesek, minden helyzetben feltalálják magukat. Gyakran járunk nyilvános helyekre (éttermek, kávézók, belvárosi sétáló utcák, fittness terem, szépségszalon, bevásárlás), így minden ilyen helyen és szituációban megfelelően és bájosan viselkednek, szeretik a városi pezsgést.

A kutyák családunk tagjai, velünk élnek és alszanak, a mindennapok elengedhetetlen társaságai, csaknem mindenhová jönnek velünk. Családtagok…

Ezt hívjuk mi Absolutely Cosmopolitan-nak...