Kedves Érdeklődő!
Köszönöm, hogy átolvasta a honlapon írottakat!
Kiskutyáink jóléte és boldogsága számunkra kiemelkedően fontos, ezért is látjuk szükségesnek adás-vételi szerződésbe foglalni azokat a dolgokat, melyek első sorban őket védik meg számos negatív eshetőségtől, illetve tisztázni azokat a feltételeket, elvárásokat részünkről, melyek megértése, elfogadása nélkül nem szeretnénk őket új családjukba adni. Továbbá szükségesnek látjuk tisztázni az Ön jogait, törvények és jogszabályok ide vonatkozó részeit, valamint az általunk vállalt garanciális feltételeket is, mert szeretünk nyílt lapokkal játszani, mindent korrekt módon, előre tisztázni.
Ha bármilyen kérdése merül fel, keressen nyugodtan, szívesen válaszolunk! Nem az a cél, hogy Önre “sózzunk” egy kiskutyát, hanem, mint lelkiismeretes tenyésztő, az állatok jólétéért felelős személy, elmondhassam Önnek reálisan a lehetőségeket, mely után az Ön számára legmegfelelőbb döntést tudja meghozni.
Amennyiben szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, kérem, tiszteljen meg azzal, hogy ír némi bemutatkozást magáról, kitölti a kérdőívet, vagy felhív telefonon és nem az első kérdése a kutya ára. Mi nem adunk el kiskutyát törzskönyv (ami olyan, mint egy személyi igazolvány és 6.000Ft a kiváltása/kutya), chip, szerződés vagy útlevél nélkül. Kiskutyáink leghamarabb 10 hetes korukban kerülhetnek Gazdihoz, babacsomaggal és egy 0-24 élő telefonszámmal, amin bármikor kérhetnek segítséget, útbaigazítást, tanácsot.
Egyéb fontos információkat a PUPPY oldalon, illetve a Babavásárlás menete lapon olvashat!